Kedves Olvasó!
A történet 7 esztendővel ezelőtt, 2004. nyarán kezdődött.
Sülyi Péter filmrendező barátomnak meséltem Faludyról szóló előadástervemről és arról, hogy már ki is válogattam néhány verset az előadáshoz. Péter azt mondta mondjam el neki a verseket. Ott a Duna-parton ülve mondtam végig először hangosan a Faludy-előadás szövegét, lényegében a jelenlegi formában. Így kaptam meghívást a Péter által évek óta megrendezésre kerülő őriszentpéteri HÉT-RÉT Fesztiválra egy még nem létező előadással.
Az előadás napjáig soha egyetlenegy alkalommal nem volt lehetőségem kellékekkel és díszlettel végigjátszani az előadást. Ott szembesültem vele, hogy a világítási lehetőségekről sem gondolkoztam soha - hiszen én színész vagyok! -, márpedig egy színházi előadást világítástechnikával is fel kell építeni. Tehát ez is még aznapi feladataim közé tartozott és Uray Zsuzsa néni segítségével el is készült az előadás kezdésére. Bőrönd, újság, létra, cipő, mind-mind segítő ellenfeleim voltak a színpadon, a szövegről nem is beszélve. De az előadás végén felcsattanó taps jelezte, hogy a vállalkozás sikerrel járt és az elképzelés érdeklődésre tart számot az irodalom és színházkedvelő emberek körében. Így kezdődött, 2004. augusztus 18-a volt.
Persze az előadás anyagának összeállítására és megtanulására nem lett volna időm, ha a Győri Nemzeti Színház akkori igazgatója egy váratlan gesztusával nem adja ki a „munkakönyvemet”, mondván, hogy 4 évnyi együttes munka után nem tud nekem szerepet adni társulatában. Köszönet érte!
Fontos alkalom volt a Faludy-előadás és a Versszínház életében, amikor Faludy Gyurka bácsi 2005-ben eljött megnézni az előadást. Mondanom sem kell, hogy kezem lában remegett, hogy annak az embernek adom elő darabomat, aki annak nem csak szerzője, de tárgya és alanya is egyben. Gyurka bácsi akkor még a szemműtéte előtt volt és azt mondta az előadás után, hogy noha nem sokat látott belőle, így még soha nem hallotta saját verseit és nagyon tetszett, amit neki, amit hallott. Ennél nagyobb elismerés egy előadó számára azt gondolom, nem lehet - fesztivál-díjak ide vagy oda!
A sorban utána, 2 esztendő múltán, a József Attiláról szóló előadás következett. Rendszeresen játszottam már a Faludy-előadást és elérkezett 32. születésnapom. Ebben az évben érkezett hozzám az első felkérés néhány József Attila vers elmondására egy kulturális fesztivál záróakkordjaként. A három általam választott vers előadásmódja nagy sikert aratott és úgy éreztem elérkezett a pillanat, hogy régen bennem motoszkáló elképzelésemet egy József Attila előadásról megvalósítsam. Így született 2006-ban második versszínházi előadásom József Attiláról NAPPAL HOLD KÉL BENNEM … címmel.
Folyt. köv.
Versszínház




